Heteken belül dönt a modellváltásról a négy érintett egyetem Felsőoktatás
Eduline/MTI

Heteken belül dönt a modellváltásról a négy érintett egyetem

Az innovációs és technológiai miniszter állítása szerint az intézményekre bízza, hogy fenntartót váltanak-e.

"Az orvos- és egészségtudományi egyetemek" maguk dönthetnek arról, akarják-e azt a modellváltást, amelyet nyolc intézményben már bevezettek, további kettőben pedig hamarosan áttérnek rá – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.

Értve ez érintett egyetemek alatt a Semmelweis Egyetemet, a Pécsi Tudományegyetemet, a Szegedi Tudományegyetemet és a Debreceni Egyetemet - bár utóbbi három nem orvostudományi egyetem.

Palkovics László közleményében hangsúlyozta, hogy

az új fenntartói rendszer csak akkor lép életbe, ha az "orvos- és egészségtudományi egyetemek" ezt kifejezetten kérik,

a rektorok pedig azt ígérték, hogy heteken belül döntés születik a folytatásról.

Január elején világossá vált, hogy idén újabb egyetemek kerültek a modellváltók listájára. Először a vidéki nagy egyetemekről, majd a Semmelweis Egyetemről is felröppentek a hírek, hogy hamarosan államiból alapítványivá válik - ezt azóta részben a legtöbb intézmény is megerősítette.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés