Megszavazta az Országgyűlés a Színművészeti átalakításáról szóló javaslatot Felsőoktatás
Eduline

Megszavazta az Országgyűlés a Színművészeti átalakításáról szóló javaslatot

Új modellben működik tovább a Színház- és Filmművészeti Egyetem, ugyanis az országgyűlés az imént megszavazta a változtatást.

Megszavazták: szeptemberben jönnek az iskolaőrök

A szavazás eredménye nem hozott meglepetést.

Miközben a diákok a Parlament előtt tiltakoznak az Országgyűlés megszavazta az egyetem modellváltásáról szóló javaslatot. Így az egyetem alapítványi fenntartásba került.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy május 26-án nyújtották be az egyetem átalakításával kapcsolatos törvénytervezetet az Országgyűlésnek. Mint kiderült, erről az egyetem vezetőségét nem tájékoztatták, és a sajtóból értesültek a modellváltásról. Erről itt írtunk részletesebben.

Ezen felül a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Zalaegerszegen működő Gazdálkodási Kara (GKZ) 2020. július 31-ével a Pannon Egyetemhez kerül át - írja az egyetem. A BGE a változást követően kizárólag három budapesti karral folytatja.

Ahogy arról már beszámoltunk, az utóbbi időben számos egyetemről tudtuk meg, hogy modellváltásra vagy összeolvadásra készülnek. Azóta több intézménnyel kapcsolatban meg is születtek a döntések. Alapítványi fenntartásba kerül tehát az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Soproni Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem is. Illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem is új modellben működne tovább szeptembertől, de erről még nem született döntés.

Már a Parlament előtt vannak az SZFE átalakítása ellen tiltakozók - élő közvetítés

Ahogy megígérték a hallgatók és az egyetem képviselői, jelenleg is a Kossuth Lajos téren tüntetnek az egyetem átalakítása ellen.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés