Eladósodnak a magyar hallgatók? Egyre többen vesznek fel diákhitelt Felsőoktatás
Eduline

Eladósodnak a magyar hallgatók? Egyre többen vesznek fel diákhitelt

A Diákhitel Központ Zrt. szerdán reggel nyilatkozta az MTI-nek, hogy tavaly már minden negyedik önköltséges hallgató élt a kamatmentes Diákhitel2 lehetőségével.

Még januárban írtunk arról, hogy a Diákhitel Központ új termékeken, a meglévő hiteleknél pedig több változtatás előkészítésén dolgoznak. Tervben van például a szabad felhasználású Diákhitel1 felvehető maximumának az emelése.

Ezt azzal indokolják, hogy az új hitelfelvevők csaknem 80 százaléka már a kérhető hitelmaximumot igénylik, vagyis a féléves maximum 350 ezer forintot. Ennek egyik oka lehet, hogy az egyetemi városokban megemelkedtek az albérlet árak.

Nyelvtanulás és nyelvvizsga is ingyen: ilyen lehetőségekre számíthattok diákként

Mi a nyelvvizsgaszerzés útja-módja és milyen támogatásokra számíthattok a nyelvtanulást illetőleg? Összegyűjtöttük a legfontosabb szabályokat.

A Diákhitel Központ az MTI-nek adott közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy ahhoz, hogy a hallgatók a tavaszi félév önköltségét fedezni tudják a Diákhitel2-ből, február 17-ig kell leadniuk a hiteligénylést. Azok a hallgatók, akik idén február 17-ig igénylik a szabad felhasználású Diákhitel1-et, akár már március 13-án hozzájuthatnak a havi maximum 70 ezer vagy a féléves maximum 350 ezer forintos hitelhez.

A Diákhitel2 összege nincs maximalizálva, az igénylés után a hallgatónak elég jeleznie az intézményének, hogy önköltségét diákhitelből fizeti.

Ha gondolkoztok a diákhitelen, akkor itt elolvashattok minden részletet az igénylés feltételeiről és a legfontosabb határidőkről is.

Milyen feltételekkel igényelhettek egyszerre több diákhitelt?

Felvehető ugyanarra a képzésre a Diákhitel1 és Diákhitel2? Kik vehetik fel a Nyelvtanulási Diákhitelt? Mi a különbség a hitelek között és meddig kell igényelni őket? Mutatjuk a részleteket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés