Semmelweis Egyetem rektora: nincs szó egyetlen nagy budapesti egyetemről Felsőoktatás
MTI

Semmelweis Egyetem rektora: nincs szó egyetlen nagy budapesti egyetemről

A kórházaknak sokkal nagyobb bevételük származik kutatásból és innovációból, mint oktatásból és egészségügyi ellátásból - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Magyar Nemzetnek, azt indokolva: miért is tűzte ki célul, hogy az oktatást egyre inkább az egészségipari innováció felé fordítsa.

A lap keddi számában megjelent interjúban Merkely Béla mérföldkőnek nevezte a 250 éves Semmelweis Egyetem jubileumi tanévét. Felidézte, hogy tavaly, Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulóján már kitűzték azokat a célokat, melyek megvalósításán dolgoznak. Az egyik legfontosabb a tanterv gyakorlatközpontú fejlesztése, amely elsősorban az általános orvosi és a fogorvosi kart érinti. Mint mondta, máris határozott lépéseket tettek, és bevezették a szükséges változtatásokat.

Fotókon a régi Semmelweis Egyetem: különleges történetek

Hogyan néztek ki a nagy egyetemek régen? Mi történt az épületekkel az elmúlt évtizedekben? Cikksorozatunkban utánajárunk, hogyan jöttek létre és változtak azok az épületek, amelyekben ma is egyetemi órák zajlanak. A 20. század elejétől, közepétől mutatunk Fortepan-fotókat a magyarországi egyetemekről: ez a Semmelweis Egyetem története.

Kiemelte: jelentős céljuk, hogy az oktatást egyre inkább az egészségipari innováció felé fordítsák. "Ez azt jelenti, hogy nemcsak meggyógyítjuk a betegeket, hanem folyamatosan kutatjuk és fejlesztjük a gyógyítás lehetőségeit is az innovációkkal. Ezt fogja szolgálni a VIII. kerületben, több egyetem együttműködésében megvalósuló Science Park, illetve a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán létrejövő innovációs kutatási laboratórium, amely a tervek szerint 2020 márciusában nyitja meg kapuit, de a Hőgyes-Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrum is" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy valóban megvalósítják-e az egyetemi társulásokat, amelyekről a közelmúltban cikkezett a sajtó, Merkely Béla hangsúlyozta: nincs szó egyetlen nagy budapesti egyetemről. Olyan stratégiai együttműködéseket, illetve szövetséget tudnak elképzelni, amelyek valamennyi félnek előnyösek, és nem csak az egyik húzza fel a másikat. Jelenleg is vannak együttműködések az egyetemek között, arra lehet alapozni - mutatott rá a rektor.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés