Lecsúszott az ingyenes nyelvtanfolyamról az, aki ezt nem tette meg

Eduline • 2018. szeptember 5.

Akik nem voltak elég figyelmesek és alaposak, sajnos lecsúsztak a Diplomamentő programról, ugyanis habár még csak hétfőn nyitották meg a jelentkezési felületet, mára már le is zárták azt.

Fotó:pixabay.com

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, szeptember 3-án megnyitották a Diplomamentő II. program pályázati felületét. Akik jelentkeztek, részt vehetnek az ingyenes nyelvtanfolyamokon, és megszerezhetitek a hiányzó nyelvvizsgájukat, ami után pedig végre kézbe vehetik a diplomájukat.

Akik azonban tegnap éjfélig nem tették ezt meg, már lecsúsztak a jelentkezésről. A Diplomamentő II. program pályázati felületét szeptember 4-én, vagyis tegnap éjfélkor lezárták.

Akinek a jelentkezése ebben az időpontban még folyamatban volt, annak lehetőséget biztosítanak a véglegesítésre, de újabb pályázatokat már nem fogadnak - derül ki az ofa.hu honlapjáról.

Ingyenes nyelvtanfolyamok: itt egy nagyon fontos lista

Szeptemberben indulnak a Diplomamentő II program ingyenes nyelvtanfolyamai. Itt találjátok a programban részt vevő nyelviskolák listáját. A nyelvi képzések a tervek szerint 2018. szeptember közepétől indulhatnak és 2019. december 31-ig kell befejeződniük, a képzési támogatás mértéke maximum 300.000 forint/fő. A részvevőknek pedig legkésőbb 2020.