Most már hivatalos? Nagy változás vár a Corvinusra

Eduline • 2018. szeptember 10.

Ma reggel levelet küldtek a Budapesti Corvinus Egyetem vezetői a hallgatóknak és az oktatóknak.

Fotó:stiller

Ahogy korábban mi is írtunk róla, múlt héten felröppent a hír, hogy magánegyetemmé válhat a Budapesti Corvinus Egyetem, amely átkerülhet az Emberi Erőforrások Minisztériumától az innovációs tárcához.

A 168 óra azt írja, hétfő reggel az egyetem vezetői levelet küldtek az „egyetemi polgároknak", hallgatóknak, oktatóknak, amelyben arról tájékoztatják a címzetteket, új távlatokat nyitó változás előtt állnak, amelynek lényege, hogy az egyetem a jelenlegi közvetlen minisztériumi fenntartásból átkerülhet egy kifejezetten erre a célra létrehozott, állami alapítású, közhasznú alapítvány fenntartásába.

Hozzátették: a várható változások nem fogják érinteni az egyetem jogi-szervezeti egységét és diszciplináris fókuszait, azaz az egyetem a jövőben is közgazdasági, társadalomtudományi és üzleti területen fog működni. "Továbbra sem lesz profitorientált intézmény, és továbbra is elkötelezett a térítésmentes tanulás lehetősége, a hallgatói szolgáltatások és ösztöndíjak, valamint a tehetséggondozó programok (különösen a diákszervezetek és a szakkollégiumok) lehetőségeinek folyamatos bővítése mellett" - írták.

Magánegyetem lehet a Corvinusból? A javaslat hamarosan a kormány elé kerülhet

A tervek szerint az Emmitől az innovációs tárcához, onnan pedig egy közalapítványhoz kerülne az intézmény fenntartása. A 168 óra forrásokra hivatkozva azt írja: a Budapesti Corvinus Egyetem átkerülhet az Emmi fenntartásából az innovációs tárcához. De nem ez lenne a végállomás: a tervek szerint a Corvinust egy közalapítvány működtetné a jövőben, amelyhez az állam százmilliárdos nagyságrendű alapító tőkét biztosítana.