Zseniális eszközt fejlesztettek magyar egyetemisták, a világ legjobbjai közé kerültek

Szabó Fruzsina • 2018. április 10.

Újabb világversenyen mutatják be a magyar egyetemisták által kifejlesztett Gloveye-t, amelynek segítségével a vak és gyengénlátó emberek is átélhetik az olvasás élményét. A különleges kesztyű – amelynek első prototípusát alig egy éve alkotta meg két BME-s hallgató – több millió ember mindennapjait könnyítheti meg.

Fotó:MTI Fotó: Balogh Zoltán

A világ huszonhét legígéretesebb startupja közé jutott az a hatfős magyar csapat, amely a vak és gyengénlátó emberek mindennapjait megkönnyítő különleges „olvasókesztyűt”, a Gloveye-t fejleszti. A Chivas Regal negyedik alkalommal keresi azokat a vállalkozásokat, amelyek a társadalom számára igazán hasznosak – a döntőt május végén Amszterdamban tartják majd, a verseny 200 ezer dolláros összdíjazású, ez pedig komoly anyagi támogatás lenne az egyelőre befektető nélkül dolgozó magyar csapatnak.

A Gloveye egy speciális kesztyűből és egy alkalmazásból áll: fel kell húzni a kesztyűt, a mobiltelefon vagy a számítógép kameráját a szövegre irányítani, a két eszköz bluetooth-szal kapcsolódik össze. A látássérült olvasónak csupán végig kell húznia az ujját a szavakon, a kamera ezt követi, a készülékre telepített alkalmazás azonnal Braille-karakterekre fordítja a betűket, a kesztyűben lévő szerkezet pedig a használó mutatóujjának ujjbegyébe „nyomja” a Braille-írásjeleket.

Vak embereknek adja vissza az olvasás élményét

„A buszon vettem észre, hogy a látássérült emberek milyen nehézkesen tudnak közlekedni, ha közben a telefonjuknak azt a funkcióját használják, amely felolvassa nekik a képernyőn megjelenő szöveget. Foglalt az egyik kezük, ráadásul fülhallgatót kell viselniük, vagyis a legfontosabb érzékszervüket csak korlátozottan tudják használni. Az jutott eszembe, milyen jó lenne egy olyan eszköz, amely a szövegeket Braille-írással közvetíti a felhasználóknak” – mesélt korábban a Gloveye alapötletéről Klinkó Krisztián, aki másfél éve, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem végzős villamosmérnök hallgatójaként a szintén BME-s, mérnökinformatikus szakos Fülöp Ádámmal kezdte kidolgozni az ötletet, tavaly májusban készült el az első prototípus.

Bár a különböző országokban használt Braille-ábécék némileg különböznek egymástól, nem kell nagy fejlesztés ahhoz, hogy a szerkezetet ne csak a magyar anyanyelvű látássérültek használhassák. Hasonló, hordozható eszközt ugyanis még senki nem fejlesztett, pedig itthon több mint 33 ezer vak ember él, az Egyesült Államokban a látássérültek száma meghaladja a 7 milliót. Braille-írásos könyv viszonylag kevés van, és mind elég drága, a Gloveye-csapat korábban arról számolt be, hogy ismernek olyan egyetemistát, aki a Braille-írásos szakkönyvek hiánya miatt volt kénytelen félbehagyni tanulmányait, egy másik ismerősüknek a „sima” középiskolai tankönyvek Braille-változatának beszerzésével gyűlt meg a baja. A Gloveye-t persze nem csak hosszabb szövegek olvasásához, hanem egyszerű, hétköznapi helyzetekben is lehetne használni, a kesztyűvel a gyengénlátó emberek is azonnal megtudhatnák, milyen összeg áll a csekken vagy milyen összetevőkből áll egy élelmiszer.

Újra egy világversenyen

A csapat tavaly megnyerte a Microsoft Imagine Cup nevű innovációs, az üzleti megvalósíthatóságot is díjazó verseny hazai fordulóját, így a nemzetközi döntőbe is bejutottak, Seattle-ben mutatták be a Gloveye-t, de akkor a zsűri nem szavazta be őket a nyolc legjobb közé. Az azóta eltelt hónapokban a csapat átalakult, de az alapító Fülöp Ádám továbbra is a Gloveye tökéletesítésén dolgozik. „Most hatan vagyunk, ketten a szoftveren, ketten a hardveren dolgoznak, ketten pedig a menedzsmenntel foglalkoznak” – mondja az Eduline-nak Csathó Ábel, a csapat egyik tagja, hozzátéve: a finomhangolást végzik, „az új Gloveye-prototípus alapfunkciója ugyanaz, mint eddig, de kisebb és szebb lesz az eszköz, saját tápegységgel fog működni, és figyelmezteti a felhasználót arra, ha jobbra vagy balra kell mozdítania a telefont”.

Fotó:MTI Fotó: Balogh Zoltán

A csapatra ismét fontos hetek várnak, a Chivas Venture döntője május végén lesz, ám addig is izgulhatnak, április 24-ig ugyanis bárki szavazhat a döntőbe jutott huszonhét startupra – ezen az oldalon lehet leadni a szavazatokat Facebook-regisztrációval és a „confirm your vote” gomb megnyomásával -, a nyertes ötvenezer dollárt nyer. „Lehet, hogy egy olyan startupnak, amely már évek óta sikeresen működik, ez nem olyan nagy összeg, de nekünk fontos lenne a fejlesztésekhez” – emeli ki Csathó Ábel, aki azt mondja, ha minden jól megy, novemberben már lesz lehetőség arra, hogy a látássérült emberek megrendelhessék az eszközt, így átélhessék az olvasás élményét.

Zseniális találmánnyal rukkoltak elő magyar egyetemisták

Hihetetlen találmánnyal versenyeznek a magyar egyetemisták az idei Microsoft Imagine Cup innovációs versenyén. A 4 fiatal egy vakoknak készült kesztyűvel jutott be a nemzetközi döntőbe, amit idén júliusban, Seattle-ben rendeznek. Mégis mi az a GlovEye? A Microsoft diákoknak versenyének hazai fordulóján Zemkó Boglárka, Fülöp Ádám, Klinkó Krisztián és Zagyva Dániel nyert.