Ilyenek a pontszámítási szabályok a 2017-es mesterszakos felvételin

Eduline • 2017. április 10.

Február 15-ig jelentkezhettetek a 2017-es felvételire, az eredményekre azonban még pár hónapot várnotok kell. De ebben az időszakban is van tennivalótok, hogy biztosan bekerüljetek a kiválasztott szakra.

Fotó:Shutterstock

Végzős, nyelvszakos hallgatóként szeretnék érdeklődni, hogy a 6 félév során megszerzett tanulmányi átlagok beszámítanak-e a vitt pontokba a mesterképzésre való jelentkezésnél? A Debreceni Egyetem germanisztika alapszakáról szeretnék fordító és tolmács mesterszakra jelentkezni.

A felvételin legfeljebb 100 pontot lehet szerezni, a minimumponthatár 50. Ez nem jelenti azt, hogy az 50 pont megszerzésével már bekerülhettek az MA- vagy MSc-szakra, hanem azt, hogy 50-nél kevesebb ponttal sem állami ösztöndíjas, sem önköltséges mesterképzést nem kezdhettek el.

Erre a 10 mesterképzésre jelentkeztetek a legtöbben

A felvételi azoknak is kihívás, akik már szereztek egy diplomát. Itt vannak a legkeresettebb mesterszakok. Az egyetemisták gyakran mondják, hogy mesterképzésre nehezebb bekerülni, mint az alapképzésre. Mi összeszedtük, mi az a 10 mesterképzés, amire tényleg igazán nehéz lesz bekerülni. Nyilvánosságra hozták a 2017-es felvételi jelentkezési statisztikáit: ma a 10 legnépszerűbb osztatlan képzést mutatjuk meg nektek.

Az, hogy a megszerezhető 100 pontba mi számít bele, az nagyban függ az egyes egyetemektől és a megjelölt szaktól.

Azok a szempontok, amelyek közül általában válogatnak az egyetemek:

- záróvizsga eredménye
- oklevél átlaga
- nyelvvizsga
- felsőoktatási tanulmányi pontok átlaga
- szóbeli vagy írásbeli felvételi vizsga eredménye, vagy beadandó felvételi portfólió minősége
- gyakorlati vizsga vagy szakmai alkalmassági vizsga
- szakmai gyakorlat teljesítménye
- motivációs beszélgetés

Emellett még többletpontot kaphattok hátrányos helyzetért, fogyatékosság esetén, illetve gyermekgondozásért. Ezekre az egyetemek minimum 1, maximum 10 pontot adhatnak.

Fotó:Túry Gergely

A kérdésben szereplő Debreceni Egyetemen induló fordító és tolmács mesterszak követelménye a megfelelő alapképzési diploma, egy felsőfokú és egy középfokú nyelvvizsga megléte (egyik sem a jelentkező anyanyelvéből). A jelentkezés után az intézmény írásbeli felvételi vizsga formájában ellenőrzi a jelentkező nyelvtudását a megjelölt két nyelvből. Amennyiben azonban más egyetemen is ugyanerre a mesterszakra jelentkezik valaki, érdemes utánanézni az adott intézmény honlapján, nem tér-e el a követelményrendszere az előbb leírtaktól.

Így változnak a felvételi pontszámítási szabályai 2017-ben

Elstartolt a 2017-es felvételi, és az idén is változik néhány pontszámítási szabály. Íme, így kalkulálhattok a pontjaitokkal, ha alap- vagy osztatlan szakra jelentkeztek. 1. lépés: a tanulmányi pontszám Először a középiskolai bizonyítványotokat kell elővennetek (ha végzősök vagytok, gondoljátok át, milyen jegyekre számíthattok év végén, és azzal számoljatok - ha változnak az eredmények, májusban újra kalkulálnotok kell).