Több ezer forintot spórolhattok - csak a diákotok kell hozzá

Eduline • 2015. augusztus 23.

Milyen kedvezményeket vehettek igénybe az egyetemi vagy főiskolai diákigazolvánnyal?

Fotó:Shutterstock

Utazási kedvezmény

A BKV-nál a közoktatási és a felsőoktatási havi diákbérlet egyaránt 3450 forintba kerül. Az ország más városaiban is kedvezményesen használjátok a helyi közlekedést. A helyközi, távolsági járatokon (a MÁV-on, a Volánbuszon és HÉV-en is) 90 százalékos kedvezménnyel vehettek diákbérletet a lakó- vagy tartózkodási helyetek és az iskola közötti távolságra.

Ezen kívül az ország egész területén 50 százalékos kedvezménnyel vehettek távolsági busz- vagy vonatjegyet. Rossz hír a levelező tagozatosoknak, hogy ők nem válthatnak diákbérletet, csak erre az 50 százalékos jegykedvezményre jogosultak.

A már nem tanuló barátaitoknak viszont itt egy alig ismert spórolási lehetőség: a MÁV-on 26 éves kor alatt 33 százalékos hétvégi kedvezményt kaphat az is, akinek már nincs diákigazolványa. Ezt a kedvezményt péntek délelőtt 10 óra és vasárnap éjfél között vehetitek igénybe.

Kultúra, vásárlás

26 év alatt több múzeum állandó kiállítását nézhetitek meg ingyen. Erre minden hónapban egyszer, egy kijelölt hétvégi napon van lehetőségetek.

A nyilvános könyvtárakba 50 százalékos áron iratkozhattok be. Ezen kívül különböző cégeknél vannak diákkedvezmények, többek közt edzőtermeknél, mobilszolgáltatónál, éttermeknél, optikákban, vagy akár autósiskolában is.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!