Így spórolhattok több ezer forintot - csak a diák kell hozzá

Eduline • 2014. augusztus 12.

Milyen kedvezményeket vehettek igénybe az egyetemi vagy főiskolai diákigazolvánnyal? Utánajártunk.

Fotó:Shutterstock

Utazási kedvezmény

A BKV-nál a közoktatási és a felsőoktatási havi diákbérlet egyaránt 3450 forintba kerül, ami 63,5 százalékos kedvezményt jelent a felnőtt bérlethez képest. Az ország más városaiban is kedvezményesen használjátok a helyi közlekedést. A helyközi, távolsági járatokon (a MÁV-on, a Volánbuszon és HÉV-en is) 90 százalékos kedvezménnyel vehettek diákbérletet a lakó- vagy tartózkodási helyetek és az iskola közötti távolságra.

Ezen kívül az ország egész területén 50 százalékos kedvezménnyel vehettek távolsági busz- vagy vonatjegyet. Rossz hír a levelező tagozatosoknak, hogy ők nem válthatnak diákbérletet, csak erre az 50 százalékos jegykedvezményre jogosultak.

A már nem tanuló barátaitoknak viszont itt egy alig ismert spórolási lehetőség: a MÁV-on 26 éves kor alatt 33 százalékos hétvégi kedvezményt kaphat az is, akinek már nincs diákigazolványa. Ezt a kedvezményt péntek délelőtt 10 óra és vasárnap éjfél között vehetitek igénybe. Menekülnétek a hőség elől? Három ingyenes szabadstrand Budapest környékén.

Kultúra, vásárlás

26 év alatt több múzeum állandó kiállítását nézhetitek meg ingyen. Erre minden hónapban egyszer, egy kijelölt hétvégi napon van lehetőségetek. A kedvezményesen látogatható budapesti múzeumok listáját cikkünkben találjátok.

Egy másik állami kedvezmény, hogy a nyilvános könyvtárakba 50 százalékos áron iratkozhattok be. Ezen kívül különböző cégeknél vannak diákkedvezmények, többek közt edzőtermeknél, mobilszolgáltatónál, éttermeknél, optikákban, vagy akár autósiskolában is.

Érdemes igénybe vennetek ezeket, mert a képzésetek ideje alatt akár a teljes tandíjatokat "visszaszerezhetitek" utazási és más diákkedvezmények formájában. Az összes diákkedvezményt megtaláljátok a Diákkedvezmény Nonprofit Kft. honlapján, az új, nemzetközi kedvezményeket is adó diákigazolványról pedig itt olvashattok.

Campus life - evés-ivás, buli, könyv, kultúra kevés pénzből

Hol lehet 600 forintért ebédelni? A Corvinus-ELTE BTK-ELTE ÁJK háromszögben jártunk, első cikkünket itt, a másodikat itt olvashatjátok el. A BME és az ELTE lágymányosi campusához közeli olcsó éttermekről, menzákról itt olvashattok, az Óbudai Egyetem Villamosmérnöki és Gazdasági Karainak környékét ebben a cikkben térképeztük fel.

Arról, hogy hogyan spórolhattok a tankönyveken, itt olvashattok, arról pedig, hogy hogyan lehet színházjegyet venni 400-500 forintért, itt találtok tippeket. Ha bringával járnátok az egyetemre, ezt a cikkünket olvassátok el, ha pedig a nyaralást szeretnétek olcsóbban megúszni, ide kattintsatok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!