Nem érte meglepetés a diákokat az emelt szintű töriérettségin sem Érettségi-felvételi
Eduline

Nem érte meglepetés a diákokat az emelt szintű töriérettségin sem

Milyen volt az emelt szintű töriérettségi? Diákok meséltek a vizsgáról és a feladatok témáiról.

Mutatjuk a mai töriérettségi megoldásait: minden egy helyen

Nem volt annyira nem nehéz, de azért voltak olyan feladatok, ahol lehetett pontot veszíteni - mesélte Viki, a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium diákja a mai emelt szintű töriérettségiről. Azt mondta, a feladatoknál sok forrást kellett használni, általában azokból lehetett következtetni. Alexandra, a debreceni Ady Endre Gimnázium érettségizője rosszabb feladatsorra számított:

Az elsőnél volt pár feladat, ami nehéz volt szerintem, főleg a komplex feladat a második világháborús vaktérképpel. De az esszékkel jól fel tudtam javítani az első részt.

A debreceni érettségiző diák szerint mindannyian számíthattak a feladatsorban szereplő témákra, nem érte őket meglepetés, és az idő is elég volt a feladatokra.

Az emelt szintű töriérettségi első részében a következő témákban szerepeltek feladatok: Oszmán Birodalom, gazdasági helyzet az első világháború után, Aranybulla, reformkor, liberalizmus és konzervativizmus, valamint a második világháborús csaták.

A rövidesszé témái között szerepelt az USA törvényhozása és a globalizmus, a hosszúak között választhattak Szent László és Könyves Kálmán témájút vagy az 1947-49 közötti egypártrendszert és diktatúrát. A harmadik (komplex) esszé feladatai között szerepelt a magyar rendek és az uralkodók viszonya Magyarországon (Mátyás király és I. Ferdinánd között), de az első világháború békerendszeréről is írhattak esszét.

Emelt szinten a töriérettségi vizsga 240 perces volt. Az egyszerű, rövid választ igénylő feladatsor 12 feladatból állt, a második részben pedig hat feladatból hármat kellett megoldaniuk a diákoknak: egy rövid, egy hosszú és egy komplex esszéfeladatot.

A történelemérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

Töriérettségi 2020: minden infó egy helyen, percről percre

Ma a történelemérettségivel folytatódik az idei érettségi szezon. Itt megtaláltok minden fontos infót, amit tudnotok kell. Ha szeretnétek minden feladatról elsőként értesülni, illetve kíváncsiak vagytok a nem hivatalos megoldásokra, akkor maradjatok velünk egész nap.Percről percre tájékoztatunk benneteket.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hirdetés