Jó hír a középiskolásoknak: újra lehet előrehozott érettségit tenni természettudományos tárgyakból Érettségi-felvételi
Eduline/MTI

Jó hír a középiskolásoknak: újra lehet előrehozott érettségit tenni természettudományos tárgyakból

A kormány határozata alapján a jövőben azon érettségi tárgyakból, amelyek tanítása a középiskola helyi tanterve szerint befejeződik, a diákok a következő vizsgaidőszakban - akár ősszel is - előrehozott érettségi vizsgát tehetnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.

Ahogy beszámoltunk róla, módosult az érettségi vizsga szabályairól szóló kormányrendelet, a következő vizsgaidőszaktól újra lehet majd előrehozott vizsgát tenni természettudományos tantárgyakból is, és nem csak a tavaszi vizsgaidőszakban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleménye szerint azon tantárgyakból - ilyen például földrajz -, amelyek tanítása a tizedik évfolyamon lezárul, az azt követő őszi vizsgaidőszakban vagy az az utáni vizsgaidőszakokban előrehozott érettségit lehet tenni.

Az elmúlt években előrehozott érettségire kizárólag idegen nyelvekből és informatikából volt lehetőség, a tizedik évfolyam elvégzése után - emlékeztetett a szaktárca. Előrehozott vizsgát csak a tavaszi vizsgaidőszakban lehetett tenni - ez is módosul.

A módosítást az Országos Diákparlament kezdeményezte azzal a szándékkal, hogy több vizsgatárgyból váljon lehetővé az előrehozott érettségi vizsga megszerzése, így a diákok hatékonyabban készülhessenek a felsőoktatási felvételire. A módosítással az érettségi nehézsége nem változik, ugyanakkor az eltérő időpontban letehető vizsgák miatt több idő marad a felkészülésre - írták.

Idegen nyelvekből továbbra is kizárólag a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző első vagy második tanév vizsgaidőszakaiban tehettek előrehozott vizsgát.

Változtak a pontszámítási szabályok: kalkulátor a 2020-as felvételihez

A középfokú nyelvvizsga követelményét eltörölték, a kötelező emelt szintű érettségi viszont megmaradt. Pontszámító kalkulátorunkkal megtudhatjátok, hány pontot szerezhettek a 2020-as felsőoktatási felvételin.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés