Mikor kezdődnek a középszintű szóbeli érettségik?

Eduline • 2018. június 8.

Az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák már megkezdődtek, de mikor kerülnek sorra azok a diákok, akik középszinten vizsgáznak?

Fotó:Asszonyi Eszter

Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 7-én kezdődtek, és egészen június 14-ig tartanak.

A középszintű szóbeli érettségik június 18-án kezdődnek, az utolsó vizsgákat június 29-én tartják.

A 2018-as felvételi ponthatárait várhatóan 2018. július 25-én húzzák majd meg, vagyis aznap este 8 órakor kiderül, bekerültetek-e a kiválasztott felsőoktatási intézménybe. A 2018-as felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Könnyebb lesz bekerülni több szakra, csökkentették az előzetes ponthatárokat

Több szakon csökkentek az előzetes ponthatárok - itt nézhetitek meg, a ti képzéseteket is érinti-e a változás. Gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi tanulmányok, kommunikáció és médiatudomány, általános orvosi - többek között ezeken a szakokon is megállapítottak 2018-ra előzetes ponthatárokat. Azonban nyolc szakon jóval alacsonyabbak a ponthatárok, mint tavaly.