pedagógus_minősítési_rendszer

Közoktatás Eduline

Tanárok figyelem! Több tízezren tölthetik fel a portfóliójukat

Megnyílt az elektronikus felület, ahová 2016. november 25-ig kell feltölteniük portfóliójukat/pályázatukat azoknak a pedagógusoknak, akik szerepelnek az oktatásért felelős miniszter által kiadott 2017. évi minősítési tervben Pedagógus I. vagy Pedagógus II. fokozatot, valamint Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatot megcélzó minősítésben.

Közoktatás Czervan Andrea

Döcög a minősítési rendszer, hónapokat várnak a vizsgájukra a tanárok

Hónapokig váratja az Oktatási Hivatal a tanárokat, mire közli, mikor számíthatnak a minősítési eljárásra. Egy gyógypedagógusnak már hetek óta lejárt a gyakornoki ideje, mégis úgy tudja: szeptemberben már nem kerül sorra. Az biztos, hogy csak januártól kaphatja meg a több tízezer forinttal magasabb fizetést. A tankerületben a pénzhiány miatt pedig már a fénymásolást is megtiltották.

Közoktatás eduline/mti

Balog: több pénz jut az oktatásra jövőre

Bővülő forrásokkal számolhat jövőre a köznevelés és a felsőoktatás területe: előbbi költségvetési támogatása hétmilliárddal, utóbbié több mint hatmilliárd forinttal emelkedik - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egy pénteki fővárosi háttérbeszélgetésen.

Közoktatás Eduline

Nem tudták, mi vár rájuk: ebben az esetben kell fizetniük a tanároknak

Ha nem jelentkeznek újabb minősítésre, nem kell 70 ezer forintot fizetniük azoknak a nyugdíj előtt álló tanároknak, akik regisztráltak a 2015-ös eljárásra, de nem töltötték fel az ahhoz szükséges portfóliót - írta az Oktatási Hivatal az Eduline kérdésére. A félbehagyott jelentkezés következményeit április 17-én írták bele a rendeletbe.