integráció

Közoktatás Eduline

Fontos bírósági döntés: tizenhárom iskola nem indíthat szeptemberben első osztályt

Huszonnyolc általános iskolában jogellenesen elkülönítették, ezzel diszkriminálták a cigány tanulókat, ezt állapította meg a Fővárosi Törvényszék kedden annak a személyiségi jogi pernek az elsőfokú lezárásaként, amelyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen a szegregáció miatt - írja a Magyar Nemzet.

Közoktatás Szabó Fruzsina

„A mostani NAT egy borzalom”: ki mit ígér a diákoknak és a tanároknak?

Új alaptanterv, nyolcévente egy év tanulmányi szünet a pedagógusoknak, az óraszámok, az osztálylétszámok és a tananyag mennyiségének csökkentése, a tanári fizetések emelése – többek között ilyen ígéretek hangoztak el azon a miniszterelnök-jelölti vitán, amelyet a Független Diákparlament szervezett. És amelyre Orbán Viktor nem ment el.

Közoktatás Unyatyinszki György

Iskola a kerítésen innen: csikorog a menekültek integrációja

A Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola abban a tekintetben kiemelkedő a magyar oktatási intézmények közül,hogy az ENSZ partnerintézményeként részt vesz a fiatalkorú menekültek és a felnőttek oktatásában is. Az intézmény mindent megtesz azért, hogy minél több lehetőséget teremtsen a menekült diákok számára, ám a rendszerszinten betartatlan magyar jogszabályok és az állami ösztönzők hiánya olyan első generációs betelepülőket eredményezhet, akiknek később a nyugaton tapasztaltakhoz hasonló szociális és társadalmi problémákkal kell szembenézniük.

Közoktatás MTI

Balog: a nyolcosztályos gimiket "valahogy nem fogadta be" az iskolarendszer

Az emberi erőforrások minisztere szerint a spontán szegregáció nagyon káros folyamat, amit meg kell állítani, ellenstratégiát kell kialakítani, ezen már dolgoznak a tárcánál. Balog Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában kedd este felvételről sugárzott beszélgetésben ugyanakkor arról is szólt, hogy a szabad iskolaválasztás korlátozott joga fontos vívmánya a rendszerváltásnak.

Közoktatás Eduline

Balog: nem azzal van baj, ha egy iskolába csak roma gyerekek járnak

Az emberi erőforrások minisztere szerint nem azzal van baj, ha egy iskolába csak roma gyerekek járnak, hanem azzal, ha ott nem kapják meg a megfelelő színvonalú oktatást. Balog Zoltán erről a vs.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjúban beszélt, ahol a felsőoktatási kancellárválasztás kapcsán kitért arra is: csak azért, mert valaki a politikában már sikeres volt, attól még nem feltétlenül politikai kinevezett.

Felsőoktatás Czervan Andrea

Megszűnhet a Szolnoki Főiskola önállósága

Úgy tűnik, a rektorok többsége beletörődött a kormány felsőoktatási integrációs terveibe. Van, ahol már a "beolvadási szándéknyilatkozatot" is aláírták, máshol továbbra sem hajlandóak feladni az önállóságot. Június 30-ig kellett leadni az intézményfejlesztési terveket az erőforrás-minisztériumnak, a végső döntés a kormányé. A rektorok szeptemberre várják az első visszajelzéseket.

Szinte teljesen eltűntek a nyugdíjas tanárok az állami iskolákból Közoktatás Szabó Fruzsina

Szinte teljesen eltűntek a nyugdíjas tanárok az állami iskolákból

Átmenetileg a nyugdíjas tanárok is enyhíthetnének az egyre égetőbb, már Budapesten is jól érzékelhető pedagógushiányon, csakhogy a kormány még mindig nem puhított a rájuk vonatkozó szabályokon: aki valamelyik állami iskolában tanítana tovább, annak le kell mondania a nyugdíjáról.