Tízezres támogatást kapnak a nyári táborozáshoz a budapesti szülők Campus life
Eduline

Tízezres támogatást kapnak a nyári táborozáshoz a budapesti szülők

Tízezer budapesti 14 éven aluli gyereknek egyenként tízezer forintot ad táboroztatási támogatásként a főváros, jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

"A szülőket a szabadsághiány miatt táboroztatási kedvezménnyel támogatja a főváros" – hangzott el Budapest Restart nevű beszélgetéssorozat utolsó részében .

Karácsony Gergely ismertette, hogy 10 ezer 14 éven aluli budapesti gyerek szüleit tervezi ezzel az összeggel segíteni, így a heti 35 ezer forintnál alacsonyabb összegbe kerülő táborok díjaihoz a táborszervezők által benyújtott és a szülők által aláírt igénylés alapján szeretnék segíteni.

Ezzel tudunk ahhoz hozzájárulni, hogy ismerve az árakat, egy egyhetes nyári tábor árának mintegy egyharmadát átvállaljuk

– mondta a főpolgármester, aki szerint erre elkülönített a főváros 100 millió forintot. A támogatás július 6-tól augusztus 31-ig igényelhető, ha a táborszervező szerződésekkel igazolja, hogy Budapesten, jogszerűen és átláthatóan működik.

Február óta 10 százalékkal csökkent átlagosan a budapesti albérletek ára

A kiadó lakások tulajdonosai azonban már készülnek a főszezonra, azaz a felsőoktatási felvételi ponthatárainak a kihirdetésére.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés