Ezeket a filmeket nézik az amerikai mozikban - programajánló a hétre Campus life
MTI

Ezeket a filmeket nézik az amerikai mozikban - programajánló a hétre

A Demóna: A sötétség úrnője című fantáziafilm vette át az észak-amerikai kasszasikerlista vezetését a hétvégén a Joker című rendhagyó képregényfilmtől.

A Demóna folytatása, amelynek főszerepeiben Angelina Jolie, Elle Faning és Michelle Pfeiffer is visszatért a filmvászonra, 36 millió dolláros (10,7 milliárd forintos) jegybevétellel kezdte forgalmazását a premierhétvégén. A produkció ráadásul a nemzetközi piacokon további 117 millió dollárt (35 milliárd forintot) keresett.

Mindazonáltal az eredeti Demóna 2014-ben csaknem 70 millió dolláros (20,7 milliárd forintos) premierhétvégével nyitott Amerikában - emlékeztetnek az elemzők.

A Warner Bros. filmstúdió Joker című filmje, Todd Phillips rendezésében és Joaquin Phoenix Oscar-gyanúsként emlegetett főszereplésével péntektől vasárnapig újabb 29,2 millió dolláros (8,6 milliárd forintos) jegybevételre tett szert Amerikában és Kanadában. Ezzel a kasszasikerlistán a második helyre szorult, de észak-amerikai bevétele már a 250 millió dollár (74 milliárd forint) közelében jár.

A lista harmadik helyén a Zombieland: A második lövés szerepel 26,7 millió dolláros (7,9 milliárd forintos) jegyeladással, a negyedik hely az Addams Family - A galád családnak jutott 16,1 millió dollárral (4,8 milliárd forinttal), az ötödik helyen pedig a Will Smithszel forgatott Gemini Man áll 8,5 millió dollárral (2,5 milliárd forinttal).

Mit tudtok ezekről a bolygókról? Szuper kvíz hétfő reggelre

Érdekel titeket a csillagászat és azért ismeritek is a bolygók főbb jellemzőit? Tegyétek próbára magatokat az idei őszi érettségi egyik földrajzi feladatával.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés